Covid kampány 2.0, azaz lendületbe hozzuk a raktárakat erőforrás kezeléssel!
![ingyenes-szoftverhasznalat-5-honapra](http://dev-glabsme.srv1.clbr.hu/wp-content/uploads/2022/06/ingyenes-szoftverhasznalat-5-honapra-1298x649.jpg)
Partnereink visszajelzése alapján nagy segítség hozott számukra korábbi kampányunk, ezért másodszor is elindítjuk, hogy több vállalathoz elérhessen segítségünk. Kampányunk keretein belül az online időkapu és rakodás management szoftverünk 5 hónapig 100 százalék kedvezménnyel vehető igénybe. A kedvezményt igénylő, új érdeklődők jelentkezését május 31-ig várjuk.
Leporoltuk tavalyi kampányunkat, hiszen az újraindítással kapcsolatos segítségre máig szükség van. A harmadik hullám közben és több, mint egy év után körülnézve az iparágban, azt látjuk, hogy nem megy olyan könnyen a helyreállás. A gazdasági visszaesés kompenzálása nem egyszerű feladat, nagyvállalatoknak is megszorításokat kell bevezetniük a túlélés érdekében. Sok minden megkérdőjeleződött és felértékelődött mióta tart a veszélyhelyzet. Legfőképp a humán erőforrás, amelynek kiesése komoly hátrányt jelent a kapacitásban.
Ezért szeretnénk támogatást nyújtani az egészségügyi és biztonsági előírások könnyebb betartásában, a gazdasági kiesés lehető leggyorsabb pótlásában, valamint a mielőbbi normális üzletmenet helyreállításában.
A jelentkezés egyszerű, az érdeklődés elküldése után felvesszük Önnel a kapcsolatot és egy online prezentáció formájában részletes ismertetést adunk a GLABs-ről. Teljes körű online szoftver bevezetéssel elkezdődhet az ingyenes használat, amelyet webinárokkal és support csapatunkkal támogatunk a teljes használat alatt. Az 5 hónap lejártát követően cégük szabadon dönthet, hogy folytatja vagy befejezi szoftverünk használatát.
További részletek és jelentkezés: https://glabs.me/ingyenes-szoftverhasznalat-5-honapra/